Üdvözöllek az oldalamon!


  Egy kis visszatekintéssel kezdeném: Már gyermekként vonzott a tánc és a színpad csillogó világa, ezért 10 évig ritmikus sport gimnasztikát tanultam, amit sajnos egy sérülés miatt abba kellett hagynom. A 90-es évek vége felé kezdtem el érdeklődni a szórakoztató ipar iránt ahol hamar sikereket értem el.
  A kedvező kezdet után, úgy éreztem, itt az ideje, hogy komolyabb, felkészültebb hozzáállással folytassam azt, ami már nem csak szenvedélyem, de hivatásom is lett. Az évek múltával sok szakmai tapasztalatot gyűjtöttem, így aztán saját magma menedzselésébe kezdtem. 2000-ben megnyertem a "Magyarország első sztriptíz bajnoka" címet.
  Ettől kezdve felgyorsultak az események és felkéréseket kaptam médiumoktól, magáncégektől, clubboktól. Bő egy évig voltam műsorvezető a Fix.Tv-nél, ahol megismerkedtem Szaszával a Sex Action-ből aki felkért, legyek az asszisztense az EST Fm-en induló műsorának. Mondanom sem kell, hogy hatalmas megtiszteltetés és lehetőség volt ez számomra, így hát elvállaltam. Az adás sikere más rádiók érdeklődését is felkeltette, így dolgoztam egy ideig a Roxy rádióban Árpa Attilával.
  A rádiózás után belekóstoltam a rendezvény szervezésbe és a műsorvezetésbe. A mindennapokra a színpadi fellépéseimet sem hanyagoltam el, jártam az országot és a világot egyaránt, erotikus rendezvényeken disco turnékon vettem részt mint sztárfellépő. Sokak számára talán az is meglepő, hogy a szolgáltatásaim, amelyek az erkölcsösséget és az etikát cseppet sem nélkülözik, szigorúan szexmentesek.